Mikó JánosMikó János

Hogy miért, hogyan kezdtem? Jó kérdés, szép emlékeket idéz fel. A horgászattal még gyermekkoromban ismerkedtem meg, de nagyrészt barátokkal jártam. Ekkor történt meg, hogy egy barát lehívott a hozzánk közel eső kavicsbánya tóra. Kezdtem érdeklődve figyelni, majd megismerni a komolyabb úszós- és fenekező horgászatot, a szerelési technikákat és az együtt horgászás élményeit, örömeit. Évekig jártam a vízre, eleinte még gyerekhorgászként, majd a horgászvizsga letételével, ifjúsági majd felnőtt engedéllyel. Később, a horgászatba beleszerelmesedve egyre rendszeresebben járva, kiismerve e szép sportágat 2004-ben elkezdtem a nagyponty horgászatot…

Mikó János

Jobbára a Dél nyugati részeket vallatom. Számomra nagyon kedves horgászvizeim a különböző kavicsbányák illetve teli akadóval tarkított tőzegbánya tavak. Szeretek minden halért megküzdeni, természetesen a tudásom szerint legkíméletesebben bánni velük. Az az ember vagyok ki inkább hosszadalmasan kémleli a vizet, majd alaposan szeretem az előttem elterülő víz alatti képet feltárni.

Mikó János 

Immár 6 éve a Solar céget képviselem, elmondhatom bizalommal használom termékeit és egyúttal a csalijait. Az elmúlt időszakban nagyon sok szép halat köszönhetek az angol minőségnek.

Mikó János

Mikó János